Ezúton is szeretnénk megköszönni minden öntudatos kerületi lakosnak aki pártszimpátiájától függetlenül aláírta népszavazási kezdeményezésünket, bátran vállalta véleményét kiállva ezzel a munkavállalói jogok mellett és a tankötelezettség 18éves korig történő fenntartása érdekében. Nagyon sokan, több mint 160 000-en írták alá a kezdeményezést országszerte, de sajnos így sem voltunk elegen.
A népszavazási kezdeményezés hősies és bátor vállalás volt az LMP-től is. A kormánypártok hogy-hogy nem - tanulva saját múltjukból -, úgy változtatták meg a törvényeket, hogy csak nagyon nehezen lehessen népszavazást indítani. Egyrészt duplájára emelték az összegyűjtendő aláírások számát, másrészt megtiltották a munkahelyeken való aláírásgyűjtést, ami jelentősen megnehezíti a szakszervezetek érdekérvényesítését is. Emellett a Fidesz a demokrácia garanciáját jelentő számos eddig függetlenül működő szervezet önállóságát korlátozta, így gyakorlatilag a kormánypárt hozzájárulására van szükség egy népszavazás kezdeményezésére. Nos, ez igencsak megnehezíti a helyzetet egy kormánypárt ellen szóló népszavazás esetében.
Az LMP igen nagy fába vágta a fejszéjét. 200 000 aláírást kellett gyűjtenünk alig egy hónap alatt, kirívóan alacsony médiafigyelem és hátrányos körülmények között. Mindezek ellenére belevágtunk, hittük, hogy itt a vissza nem térő pillanat a munkavállalói jogok mellett történő kiállásra, hogy dolgunk, sőt kötelességünk élni ezzel a lehetőséggel. Reméltük, hogy Magyarországon az LMP mellett vannak más olyan szervezetek, akiknek fontosak a baloldali értékek és a munkavállalók jogai. Naivan azt hittük, hogy a rövidlátó politikai érdekeket felülírják. Számos hangzatos elvi támogatás mellett sajnos viszonylag csekély gyakorlati segítséget kaptunk, amit ezúton is köszönünk minden lelkes civil szervezetnek és szakszervezetnek. Ugyanakkor a számok elkeserítő és elgondolkodtató képet mutatnak. A 160 000 aláírásból majdnem 150 000-et a 3. születésnapját most ünneplő LMP lelkes aktivistái gyűjtötték össze, míg az összes civil szervezet, a több százezer fős tagsággal rendelkező szakszervezetek és a magukat baloldalinak valló pártok szimpatizánsai körülbelül 10 000 aláírással járultak hozzá az eredményhez. Így sikerült élni egy ebben a kormányzati ciklusban egyedülálló lehetőséggel…
Éljen május elseje!
Nemrég kint jártam a május 1.-i városligeti demonstráción. A bömbölő hangosbemondók a munkavállalói jogok megvédésére szólították fel a jelenlévőket. A tüntetés egyik fő üzenete ugyanúgy a dolgozók kiszolgáltatottsága elleni küzdelem volt, mint az LMP népszavazási kezdeményezésénél. A nagyszabású rendezvényen sok hangzatos beszéd hangzott el az összefogás szükségességéről a munkavállalói jogok megvédése érdekében. Sajnos a dolgozók most is csak hangzatos nyilatkozatokat kaptak. Olyan akcióról, mint egy népszavazási kezdeményezés, amely jogi és politikai szinten reális esélyt adna a munkavállalói jogok megvédésére nem esett szó. Senki nem szólította fel a kormányt, hogy hajoljon meg 160 000 ember kinyilvánított akarata előtt és vizsgálja felül a Munka Törvénykönyvének hátrányos rendelkezéseit. A demonstráció különben garantáltan többszörösébe került annak, mint amit az LMP el tudott költeni egy 160 000 aláírás összegyűjtését eredményező akcióra…
Felmerül számos kínos kérdés:
- Ki képviseli jelenleg hazánkban a munkavállalók érdekeit?
- A kormányellenes összefogást szajkózó médiumok miért nem támogatnak egy ilyen kezdeményezést?
- Kinek az érdekében tevékenykednek az ebben az ügyben passzív szakszervezetek, a jól hangzó sajtónyilatkozatokon felül mit tesznek tagjaikért?
- Az ellenzéki pártok, miért csak rövidtávú, vélt érdekeikkel foglalkoznak, miért nem képviselik a választóik érdekeit is?
A rengeteg aláíró mellett, sokan nem vállalták véleményüket. Tudomásunkra hozták, hogy bár támogatják a népszavazási kezdeményezésünket, nem merik kiadni az adataikat, mert tartanak a retorziótól, féltik az állásukat vagy cégük jövőjét. Sok aláírást gyűjtő LMP-s aktivista számára ez volt az egyik legszomorúbb üzenete az akciónak. „22 évvel a rendszerváltozás után sok ember úgy fél, mint a kommunista diktatúra idején.” Ugyanakkor épp ez az elszomorító helyzet bizonyítja, hogy mennyire nagy szükség van az állampolgári büszkeségre, bátorságra és hogy van miért küzdenie az LMP-nek is. Mi olyan büszke, demokratikus Magyarországért dolgozunk, ahol az állampolgárok tudatosan kiállnak a jogaikért és érdekeikért, gyakorolják a részvétel elvét, véleményüket bátran vállalhatják és vállalják is, és ezért nem kell semmilyen hátránytól sem tartaniuk.
A kérdés már csak az, hogy a Fidesz képes lesz-e arra, hogy átgondolja az ostoba törvényeit a számok tükrében. Mit üzen a kormány a kezdeményezést aláíróknak? Számít-e valamit ma Magyarországon, a „nemzeti együttműködés” országában 160 000 állampolgár bátor kiállása? Valóban tíz, vagy tizenötmillió magyar országa vagyunk-e, vagy csak a szavazók jelenleg körülbelül 16%-ot képviselő kormánypárti szimpatizánsok véleménye számít?
Béres András
