Bús Balázs polgármesterrel beszélgettünk egy fogadóóra-szerű találkozás keretében a mobilgátról. Hát, elég hamar kiderült, hogy más állásponton vagyunk a gát megítélésében: mindketten hosszan soroltuk érveinket, hogy a parton kellene lennie vagy a Nánási úti gát is elég; hogy a kerítés vonalában elégséges védelmet nyújt-e; hogy mennyibe kerülnek a különböző megoldások; hol mennyi fát kellene kivágni.

Mindez tulajdonképpen azért volt érdekes, mert azt közben mindannyian leszögeztük, hogy nem vagyunk szakemberek a témában, bár én azt hozzátettem, hogy a család tapasztalt biológusait már kifaggattam a témáról és ők sem voltak mobilgát-pártiak, sőt.
Ez felveti azt a kérdést is, hogy miért nincs egy összefogott, komplex szakmai vélemény ez ügyben, egy olyan testülettől, aki garantáltan személyes érdekek nélkül képes véleményt formálni és javaslatot tenni a part rendezésére. (Na persze nem biztos, hogy ezt a gátépítésben érdekeltek minimálisan is figyelembe veszik.)
Eközben persze vannak Bús Balázsnak helytálló érvei is, a Római partot természetesen lehetne szebbé és használhatóbbá tenni, ezekre én végül annyit reagáltam, hogy bármilyen módosítást is szeretnénk eszközölni, nem leszünk okosabbak, mint a természet, nem tudjuk jobban megoldani a folyószabályozást, mint maga a Duna, és az érintetlen természetnek igenis van akár forintosítható értéke is.

A polgármester válasza erre a következő volt (nem szó szerint): a gazdasági fejlődést nem lehet megállítani, befektetésekre szükség van, még akkor is, ha ennek a természet itt-ott kárát látja.

Nos itt éreztem azt, hogy ez tényleg felesleges vita.

Ha valaki nem látja, nem érzi át, hogy az egész emberi élet a természettől függ, hogy a tiszta levegőt, az ivóvizet és az élelmet a növényektől, folyóktól, talajtól kapjuk, akkor azzal nem lehet vitatkozni.
Mit mondjunk azoknak, akik még nem értették meg, hogy a kenyér nem a boltban terem, hanem a búza hozzá a földből nő ki, és a palackos ásványvíz nem az égből pottyant ide már készen palackozva, hanem valahonnan azt is a föld alól nyerik ki, és nincs belőle korlátlan mennyiség?
A legtalálóbb megfogalmazás erre ez az ismert mondat: Ha kivágtátok az utolsó fát, kifogtátok az utolsó halat és megmérgeztétek az utolsó folyót, rá fogtok jönni, hogy a pénz nem ehető.

Ha valakinek mindez túl idealisztikus és úgy gondolja, ez néhány lökött zöld aktivista ügye, akkor az ő kedvükért forintosítsuk a dolgokat, ha már a gazdasági növekedés köré kell rendezni mindent:

Régen nem voltak árvizek. Egyrészt mert nem építkeztek ártérre, másrészt a sokkal több erdő és talaj szépen megtartotta a vizet. Aztán az ember úgy gondolta, majd ő okosabb lesz, átalakítja kénye-kedve szerint a tájat, és különben is ugyebár profitot kell termelni. Építkeztünk, erdőt irtottunk, lebetonoztuk a lebetonozhatót, aztán meglepődünk, hogy néha, jé, jön a víz oda, ahol lennie kellene. Erre gátakat építünk, ami nem két fillér.

Én nem értek hozzá, hogy ilyen alaposan utánaszámoljak, de ha valakinek van türelme ahhoz, hogy megtegye, akkor hajrá:
Pontosan mennyit költünk árvízi védekezésre? És mennyi idő alatt termelnek annyi profitot azok a vállalkozások és beruházások, amik miatt erre szükség van? Ha mondjuk elköltünk néhány km-nyi gátra 4 milliárd forintnyi állami pénzt, mennyi idő alatt adózzák le különböző vállalatok neki ezt az összeget? De nem csak a római part, számoljuk bele Szentendrét is: valamennyibe került a régi gát, aztán a lebontása aztán egy új építése. Vagy az árvízi károk helyrehozatala, a katasztrófavédelem...

Mennyibe is kerül mindez?!

Száraz Dorka